Szerelem Blog

A Velvet egyik cikkére szeretnék reagálni most, egyrészt azért, mert nem szeretném ha a téma lekerülne a napirendről, másrészt azért, mert van benne egy sor, ami kapcsolódik a szerelemhez és a párkapcsolatokhoz:

"Norris szerint abban a populáris kultúrában, ahol a szexualitásnak igen nagy szerepe van, és ezt újra és újra hangsúlyozzák, egy dolgot érnek csak el: kirekesztik a szexualitás fogalmából a testi fogyatékkal élőket, nem kívánatosként bélyegzik meg őket."

A cikk:

"Az American Apparel jellegzetes, hétköznapi külsejű modellekkel és erős szexualitással operáló plakátjait forgatta ki Holly Norris fotós, hogy olyan embereket mutasson be, akik teljesen láthatatlanok a tömegmédiában. Az American Able címmel készült sorozaton egy testi fogyatékos modell szerepel az American Apparel jól ismert reklámfotóinak pózaiban.

"Az American Able-nek az a célja, hogy egy fricskán keresztül megmutassa, milyen láthatatlanná teszi a fogyatékkal élő nőket a reklámipar és a tömegmédia. Nemcsak azért választottam az American Apparelt, mert nagyon jellegzetes a stílusuk, hanem azért is, mert azt mondják magukról, hogy a legtöbb modelljük hétköznapi nő, akik a cégnél dolgoznak, barátok vagy a márka kedvelői" - írja Holly Norris kanadai fotóművész az oldalán arról a sorozatról, amelyben testi fogyatékkal élő modelljével fotózta újra a provokatív reklámjairól ismert cég plakátjait.

Fotósorozat itt:
http://hollynorris.ca/americanable/slideshow

Norris szerint abban a populáris kultúrában, ahol a szexualitásnak igen nagy szerepe van, és ezt újra és újra hangsúlyozzák, egy dolgot érnek csak el: kirekesztik a szexualitás fogalmából a testi fogyatékkal élőket, nem kívánatosként bélyegzik meg őket.

A fotóművésznő úgy véli, az az ideálkép, amit a tömegmédia közvetít, elnyomja azokat az embereket, akik ezen az ideálon kívül esnek, és tovább erősíti a kisebbségi komplexusukat, azt, hogy ők mindig a "mások" csoportjába tartoznak.

Ezen a hozzáálláson akart változtatni sorozatával, amihez Jes Sachse állt neki modellt. A képeket a napokban mutatták be a torontói busz- és metrómegállókban, összesen 270 helyen lehet találkozni a figyelemfelkeltő akcióval."


Eddig a cikk. A hozzászólásokból kiderül, hogy a legtöbb hozzászólónak nem okoz esztétikai élményt a képek nézegetése, sőt kifejezetten taszító. Ez idáig teljesen rendben van.
Ha valakinek balerina az anyukája és tesitanár az apukája, a vasárnapi ebédnél az emberi test esztétikájáról értekeznek, és még soha senki nem született a családban fogyatékossággal, akkor megértem, ha valakinek SZOKATLAN és IDEGEN az efféle látvány. De ennél bonyolultabb a dolog.

Van aki azon van felháborodva, hogy mindezt itt, a tolerancia nevében "tolják az arcába".
Elég baj, hogy ez a szó lassan szitokszóvá züllött. Elsősorban azért, mert olyanok beszéltek toleranciáról például a cigány kisebbséggel kapcsolatban akik a Rózsadombon élnek és akiknek a gyerekei elit, zárt iskolába járnak, ahol nincs egy cigánygyerek sem, olyanoknak, akiket napi szinten kirabolnak és megvernek azok akikkel szemben szerintük toleránsnak kellene lenni. És ez a másik probléma: toleránsnak lenni azzal szemben lehet és kell lenni, aki maga is hasonló értékrendet vall, és ezt nem a GYENGESÉG jelének tartja.

Viszont a legtöbb hozzászóló érvelése, miszerint az emberi fajban kódolva van, hogy nem szeretjük nézegetni a fogyatékos embereket, mert az egészségesek biztosítják a faj túlélését, közönséges NÁCIZMUS, a fogyatékkal élők alsóbbrendűvé minősítése GENETIKAI ALAPON.

Valamikor ennek volt létjogosultsága. Az egészséges emberek tudták elejteni a mammutot és gyűjtögetni az élelmet, később ők voltak jók a háborúban. Igen, magasabbrendűnek számítottak, de ezért bizonyos erkölcsi kötelezettségek is hárultak rájuk, például a megszerzett javak igazságos elosztása, vezetői feladatok stb.

El kéne már vonatkoztatni a kőkorszaktól, a mai számítógépes és internetes világban ezek az emberek tervezhetnek, pénzeket mozgathatnak, gyakorlatilag bármit megtehetnek a gép előtt, kocsival bárhova eljuthatnak, a fogyatékosságuk semmiben nem akadályozza őket, és nem szorulnak kegyelemkenyérre. És pontosan ugyanolyan igényük van rá, hogy a világ elismerje őket, és megkapják azt a szeretetet amire minden embernek szüksége van. És nem lesznek tele velük a divatlapok, mert a "normális" emberek korlátoltabbak, a fogyatékkal élők nagy része pedig büszkébb annál.

Ne keverjük az esztétikai élményt a társadalmi hasznossággal. Lehet, hogy régen a mammutvadászatra vagy a gyűjtögetésre ezek az emberek nem voltak képesek, és ezért gondoskodni kellett róluk, de például én ismertem egy arcot, béna volt a keze, a szájába vett ceruzával piszkálta a számítógépet, és több pénzt keresett mindenféle internetes sportfogadással, mint én az egészséges kezemmel... És egy génteszttel legtöbbször meg lehet mondani, hogy tovább örökíti -e a fogyatékosságot vagy sem, szóval lehet hogy belénk van kódolva, de kissé idejemúlt ez a kódolás, inkább ürügy mindenféle más emberi hiba igazolására. Legfőképpen kettőnek, amit úgy hívnak, hogy ÖNZÉS és HIÚSÁG.


Egyesek úgy képzelik, hogy attól, amit ajándékba kaptak a természettől, az egészséges és szép testtől, ők felsőbbrendűek. Alapból. Ők az etalonok. Idézem: "egyik fogyatékos sem gondolja azt, hogy tökéletesnek kellene látszódnia és etalonnak kellene válnia, mert ugye az egy másik szakma." A sok idétlen meg asszisztál ehhez. Miért kellene követni ezeket az embereket, ha egyszer arrogánsok, el vannak telve maguktól, csak magukra gondolnak és általában megmérgeznek és tönkretesznek mindent, ami rajtuk kívül esik?? (Tisztelet a kivételnek, akik bár egészségesnek és szépnek születtek, mindezt képesek alázattal tudomásul venni, azaz tudják, hogy ők többet kaptak az élettől, ezért többet is kell adniuk másoknak.)

Elég baj, hogy ezt egyesek etalonnak veszik. A fogyatékkal élők legfőképpen azt érzik, hogy hátrányba kerülnek az ún. etalonok miatt, olyan területeken is, ahol ez nem lenne indokolt. Iskolában, munkahelyen stb. Mert etalon lehetne a szépségverseny, de nem a divatlap: az ugye elméletileg a szép ruhákról szól. Emellett sokszor kontextusba vannak helyezve a modellek: munka, párkapcsolat stb. És ez leszivárog a hétköznapok szintjére is.

Véleményem szerint az esztétikára és az ősi emberi ösztönökre hivatkozni képmutatás. Az egyén magában és csöndben bevallhatja, hogy neki személyesen nehézséget okoz elfogadni a fogyatékkal élőket, mert nincs hozzászokva. De leírni, lenézni és megalázni ezeket az embereket azért mert "nem cépek", és ráadásul nem bevallani magunknak, hogy ez a saját gyengeségünk, hanem mindenféle magyarázat mögé bújni, az Nácizmus 2.0